avagy Hogyan jöttem rá, hogy tényleg nem nekem való az online társkereső.

Mert voltak félelmeim, hogy nem fog bejönni, de akadtak körülöttem páran, akik biztattak, hogy de-de, jó lesz az, adni kell egy esélyt, mások szerint viszont nem volt jó ötlet és akadt egy kemény mag, aki inkább nem foglalt állást. Ámde múlt hétvégén összeszedtem minden bátorságomat és regisztráltam egy helyre. Mókás dolog volt kitalálni a bemutatkozást (mindig ez megy a legnehezebben még akkor is, amikor egy-egy tanfolyamon vagy bárhol van ilyen mondj-pár-szót-magadról dolog), beikszelgetni a kérdőívben a válaszokat. Olyan dolgokon kellett elgondolkoznom, hogy csak na. Még jó, hogy nem meleg társkeresőn vagyok, ott még arra is van opció, hogy milyen szexuális preferenciái és méretei vannak az embernek. Ilyen szerencsére nem volt :) Meg legalább nem tett mindent kötelezően kitöltendővé a rendszer. 

Tehát regisztráció megvolt, képet is tettem fel, mert én sem írnék senkire, akin nincs fotó. Ez van. Regisztráltam, utána szocializálódtam és mire következő reggel beléptem, várt már egy csomó üzenet. Erősen meglepődtem. Délutánra pedig sikerült elérni azt a szintet, hogy bepánikoltam. Szó szerint sokkot kaptam, ledöbbentem, idegesen nyitottam meg az oldalt és zártam be, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

Az első napon 39 pasi írt nekem, volt köztük:

- gázos ("remélem, szereted a lábszexet")

- egy csomó semleges (sablonüzenet, amivel nincs is baj, nem is lehet mindig személyre szóló üzenetet íri, de egy-két mondatot azért ki lehetne cserélni. Például ne kérdezzen rá arra, amit az első mondatban említek. Oké, hogy nincs türelme végigolvasni a bemutatkozót, de az első mondatot sem?)

- egy pár egészen aranyos is

- és összesen kettő frappáns és szórakoztató

De nem is ez a lényeg, hogy milyenek írtak (sokkal jobb lett a normális üzenetek aránya, mint amivel rémisztgettek), hanem hogy nem passzol az én személyiségemhez, hogy egyszercsak hirtelen egy rakat pasi üzenetet ír nekem. Sok volt. Rettentően sok. Már nem a pasik száma, hanem az inger. Úgy éreztem, mintha zaklatnának, megerőszakolnának. Pedig én mentem oda. Úgyhogy a második nap délutánján bepánikoltam és hisztiztem egy sort a barátnőmnek, hogy ez tényleg nem nekem való és nem bírom és megszüntetem a regisztrációmat. Egy csomó időmet is elvette, mert mindenkinek válaszoltam (gondoltam, illedelmes leszek, ahogy nekem is jól esne plusz azért is, nehogy azt mondogassák rólam a hátam mögött, hogy na, a hülye beképzelt ribanc válaszra sem méltat), aki sablon üzenetet írt, annak sablon elutasítót írtam, ketten visszaírtak, hogy mégis hogyan képzelem, hogy sablonban utasítom el őket. Hiába írtam ki, hogy milyen korosztályban keresgélek, gond nélkül írtak a felső korhatárnál 15 évvel idősebbek is, sőt, egy apukámmal egyidős fickó is. Volt egy srác, akinek írtam, hogy köszi, de inkább nem, visszaírt, hogy demiéééééééééééért (már-már felháborodva) és írtam, hogy például azért, mert 12 évvel idősebb nálam és ismerem magam annyira, hogy ez nekem már feldolgozhatatlan korkülönbség ő pedig ezt sem fogadta el, csak hangoztatta, hogy az utcán találkozva ez biztosan nem érdekelne. Pedig igen. Nagyon is. Felszínes vagyok, vállalom. De minek próbálkozzak olyasmivel, ami eleve nem jön be? 

Gond nélkül írtak olyanok is, akik alacsonyabbak voltak nálam (igen, megint felszínes vagyok :P), vagy éppen dohányoztak, hiába írtam ki, hogy csak városomból vagy annak x kilométeres körzetéből keresek pasit, simán írtak 300 km távolságból is. Ezeket a dolgokat annyira nem értem. 

Mondjuk ezek a nem-felelnek-meg-az-elvárásaimnak típusú pasik kevésbé zavartak, mint a tény, hogy hiába én mentem ebbe a közegbe, én akartam ez egészet (még ha eleve csak szükséges rossz lehetőségként éltem meg), valahogy zaklatásnak éreztem az üzeneteket, a "megbökéseket" és társait, úgyhogy eldöntöttem, hogy tényleg törlöm a regisztrációt. Viszont pont ekkor írt egy srác, aki teljesen normális volt, nem akart az első üzenetben megszexelni, nem sablonszöveget írt, hanem tényleg elolvasta a bemutatkozásomat, a második üzenetén pedig hangosan felnevettem, ami hirtelen változás volt attól, hogy szinte elbőgtem magamat a többi üzenettől. Úgyhogy végül maradtam, kap még egy esélyt a dolog. 

De sajnos jól ismeretem magam és sajnos tényleg nem véletlenül halogattam a regisztrációt. Nem az én világom ez a dolog annak ellenére, hogy egyesek szerint talán túlságosan is aktív az online jelenlétem, blogjaim és honlapjaim vannak, a munkám is részben a nethez köt. És mégsem. A társkeresésben még mindig nem az én világom. Nagyon nem. 

Másnak is voltak ilyen aggályai az egésszel? Ti hogy éltétek meg? Elmúlik ez az érzés?