2012.08.26.
14:51

Írta: Lea Lenzen

Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával

avagy Hogyan jöttem rá, hogy tényleg nem nekem való az online társkereső.

Mert voltak félelmeim, hogy nem fog bejönni, de akadtak körülöttem páran, akik biztattak, hogy de-de, jó lesz az, adni kell egy esélyt, mások szerint viszont nem volt jó ötlet és akadt egy kemény mag, aki inkább nem foglalt állást. Ámde múlt hétvégén összeszedtem minden bátorságomat és regisztráltam egy helyre. Mókás dolog volt kitalálni a bemutatkozást (mindig ez megy a legnehezebben még akkor is, amikor egy-egy tanfolyamon vagy bárhol van ilyen mondj-pár-szót-magadról dolog), beikszelgetni a kérdőívben a válaszokat. Olyan dolgokon kellett elgondolkoznom, hogy csak na. Még jó, hogy nem meleg társkeresőn vagyok, ott még arra is van opció, hogy milyen szexuális preferenciái és méretei vannak az embernek. Ilyen szerencsére nem volt :) Meg legalább nem tett mindent kötelezően kitöltendővé a rendszer. 

Tehát regisztráció megvolt, képet is tettem fel, mert én sem írnék senkire, akin nincs fotó. Ez van. Regisztráltam, utána szocializálódtam és mire következő reggel beléptem, várt már egy csomó üzenet. Erősen meglepődtem. Délutánra pedig sikerült elérni azt a szintet, hogy bepánikoltam. Szó szerint sokkot kaptam, ledöbbentem, idegesen nyitottam meg az oldalt és zártam be, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

Az első napon 39 pasi írt nekem, volt köztük:

- gázos ("remélem, szereted a lábszexet")

- egy csomó semleges (sablonüzenet, amivel nincs is baj, nem is lehet mindig személyre szóló üzenetet íri, de egy-két mondatot azért ki lehetne cserélni. Például ne kérdezzen rá arra, amit az első mondatban említek. Oké, hogy nincs türelme végigolvasni a bemutatkozót, de az első mondatot sem?)

- egy pár egészen aranyos is

- és összesen kettő frappáns és szórakoztató

De nem is ez a lényeg, hogy milyenek írtak (sokkal jobb lett a normális üzenetek aránya, mint amivel rémisztgettek), hanem hogy nem passzol az én személyiségemhez, hogy egyszercsak hirtelen egy rakat pasi üzenetet ír nekem. Sok volt. Rettentően sok. Már nem a pasik száma, hanem az inger. Úgy éreztem, mintha zaklatnának, megerőszakolnának. Pedig én mentem oda. Úgyhogy a második nap délutánján bepánikoltam és hisztiztem egy sort a barátnőmnek, hogy ez tényleg nem nekem való és nem bírom és megszüntetem a regisztrációmat. Egy csomó időmet is elvette, mert mindenkinek válaszoltam (gondoltam, illedelmes leszek, ahogy nekem is jól esne plusz azért is, nehogy azt mondogassák rólam a hátam mögött, hogy na, a hülye beképzelt ribanc válaszra sem méltat), aki sablon üzenetet írt, annak sablon elutasítót írtam, ketten visszaírtak, hogy mégis hogyan képzelem, hogy sablonban utasítom el őket. Hiába írtam ki, hogy milyen korosztályban keresgélek, gond nélkül írtak a felső korhatárnál 15 évvel idősebbek is, sőt, egy apukámmal egyidős fickó is. Volt egy srác, akinek írtam, hogy köszi, de inkább nem, visszaírt, hogy demiéééééééééééért (már-már felháborodva) és írtam, hogy például azért, mert 12 évvel idősebb nálam és ismerem magam annyira, hogy ez nekem már feldolgozhatatlan korkülönbség ő pedig ezt sem fogadta el, csak hangoztatta, hogy az utcán találkozva ez biztosan nem érdekelne. Pedig igen. Nagyon is. Felszínes vagyok, vállalom. De minek próbálkozzak olyasmivel, ami eleve nem jön be? 

Gond nélkül írtak olyanok is, akik alacsonyabbak voltak nálam (igen, megint felszínes vagyok :P), vagy éppen dohányoztak, hiába írtam ki, hogy csak városomból vagy annak x kilométeres körzetéből keresek pasit, simán írtak 300 km távolságból is. Ezeket a dolgokat annyira nem értem. 

Mondjuk ezek a nem-felelnek-meg-az-elvárásaimnak típusú pasik kevésbé zavartak, mint a tény, hogy hiába én mentem ebbe a közegbe, én akartam ez egészet (még ha eleve csak szükséges rossz lehetőségként éltem meg), valahogy zaklatásnak éreztem az üzeneteket, a "megbökéseket" és társait, úgyhogy eldöntöttem, hogy tényleg törlöm a regisztrációt. Viszont pont ekkor írt egy srác, aki teljesen normális volt, nem akart az első üzenetben megszexelni, nem sablonszöveget írt, hanem tényleg elolvasta a bemutatkozásomat, a második üzenetén pedig hangosan felnevettem, ami hirtelen változás volt attól, hogy szinte elbőgtem magamat a többi üzenettől. Úgyhogy végül maradtam, kap még egy esélyt a dolog. 

De sajnos jól ismeretem magam és sajnos tényleg nem véletlenül halogattam a regisztrációt. Nem az én világom ez a dolog annak ellenére, hogy egyesek szerint talán túlságosan is aktív az online jelenlétem, blogjaim és honlapjaim vannak, a munkám is részben a nethez köt. És mégsem. A társkeresésben még mindig nem az én világom. Nagyon nem. 

Másnak is voltak ilyen aggályai az egésszel? Ti hogy éltétek meg? Elmúlik ez az érzés?

25 komment

Címkék: társkereső elkeseredve

A bejegyzés trackback címe:

https://wannabewife.blog.hu/api/trackback/id/tr974732862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csoo · http://newkidsontheblog.blog.hu 2012.08.26. 20:14:59

na és mi lett azzal a két frappáns és szórakoztató egyénnel? :)
amúgy elhiszem, hogy durva lehet, de így a leírás alapján jól kezelted a dolgot, mert felismerted a kategóriákat. szerintem nem kell túl komolyan venni, mármint pl. túl sokat foglalkozni azzal, hogy valami normális választ írj annak, aki meg sem erőltette magát.

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.26. 20:22:05

@csoo: az egyikkel e-mailezgetünk. most itt tartunk.

Jó, most már mondjuk, normálisan kezelem, de az első másfél napban végig ez a wtf és méééééééééér és micsinájjjjjjjjjak dolog volt. Mert alapból válaszoltam volna mindenkinek figyelmesen kisregényben minden kérdésre és aztán jött, hogy miért adjam ki magam ennyire egy vadidegennek meg ilyenek. Ja, mert voltak azért olyan kérdések is, hogy az apeh sem tesz fel ilyen indiszkrét kérdéseket :P

Lehet, hogy kellett ez a másfél nap pánik, egyben letudtam az összes felgyülemlett negatív érzést a témával kapcsolatban és hátha majd jó lesz :)

r.marti 2012.08.27. 08:34:03

Na de miért pont Bartók Bélával nem találkoztál?:)) Vele pont érdemes lett volna:) Elbeszélgettetek volna a Készakállú hercegről:)

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.27. 08:54:25

@r.marti:
www.youtube.com/watch?v=PcTjRRFqn70

Mondjuk nem bánom, hogy nem találkoztam vele, Bartók nekem annyira nem bejövős. Már suliban is utáltam, amikor tőle kellett bármit is megtanulni.

r.marti 2012.08.27. 09:10:37

@Lea Lenzen: Na...mégiscsak válogatós vagy:)))

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.27. 13:56:22

@r.marti: na tessék. A felszínesség mellett még válogatós is :P :)

Q-in-Law 2012.08.27. 22:39:43

Mondd, te lenyeltél keresztbe egy Cosmot? Ott hordanak össze ilyeneket. Egyébként nem értékeled te túl magad egy kicsit?

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.27. 22:57:27

@Q-in-Law: nem csak Cosmót, Joyt, Glamourt, sőt talán egy kis Bravo Girlt is ;)
Miből gondolod, hogy túlértékelem magam?

Q-in-Law 2012.08.28. 19:43:09

@Lea Lenzen: mert a posztjaidból árad a felsőbbrendűség érzése

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 07:01:15

@Q-in-Law: sajnálom, hogy így tűnik, mert amit te érzel, elég messze áll az igazságtól

Q-in-Law 2012.08.29. 20:19:37

@Lea Lenzen: ahogy írsz, abból az jön le, hogy te úgy gondolod, hogy te igazi főnyeremény vagy, és senki nem érhet fel hozzád. Mintha csak egy divatosan hordható kiegészítőt keresnél az új cipőd mellé, nem pedig pasit.

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 20:24:15

@Q-in-Law: hát pedig nem így van. Még csak új cipőm sincs és a kiegészítőket is utálom, mindig lusta vagyok bármit is magamra akasztani.
Majd akkor visszaolvasom, amiket írtam, hogy vajon miből jöhet ez le.

Q-in-Law 2012.08.29. 20:47:36

@Lea Lenzen: állandóan az elvárásaidról írsz, amikor nem, akkor arról, hogy miért hülye mindenki körülötted. Egyébként no offense.

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 20:49:58

@Q-in-Law: ja, nem, jó tudni, milyennek tűnik ez az egész kívülről. A jó dolgokról nem írok, mert hányok a nyáladzó ömlengő blogoktól. Ez pure rinyablog. Szarkazmus és irónia welcome.

Q-in-Law 2012.08.29. 21:17:44

@Lea Lenzen: arról írsz, és úgy, ahogy akarsz.

Gondoltam szólok, hogy nekem túlértékelés jön le, mondjuk ez egészen általános manapság a 30 körüli csajok között.

Ja, és siess a pasitalálással, mert 30 fölött rohamosan csökken a piaci értéked.

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 21:23:17

@Q-in-Law: ja, nem terveztem, hogy máshogy írok, mint ahogy jólesik, csak jó tudni, hogy ez kívülről milyen.

Piaci értékem meg nincs, nem így tekintek magamra, de másokra sem, bármennyire is így értelmezted :P

Q-in-Law 2012.08.29. 21:37:52

@Lea Lenzen: a netes társkereső pl. tökéletesen piaci alapon működik. A férfiak minél több embernek akarják eladni, amijük van. A nők pedig windowshoppingolnak, és csak ritkán vásárolnak. (Egyébként sosem voltam társkeresőn személyesen, ez a benyomás fórumok és a blogok alapján alakult ki.)

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 21:39:28

@Q-in-Law: nem is természetes közegem, nem is élvezem. Nem is értem, hogy lehet, hogy valaki évekig űzi a társkeresőzést.

Q-in-Law 2012.08.29. 21:47:46

@Lea Lenzen: 1) végtelenül naiv, nem érti mi folyik ott 2) bejön neki a dolog (ismerek egy srácot, aki simán talált szexre lányokat ott, mivel olyan volt a melója, kényelmesebb volt, mint a F2F ismerkedés)

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.08.29. 21:51:50

@Q-in-Law: ha választanom kell, akkor a naiv vagyok, közben pedig túl óvatos is, mivel végigasszisztáltam, hogy fiú ismerőseim miket művelnek "társkeresés" címén. Amikor végigdugták a fél várost a társkeresőnek köszönhetően, mert ez így mégiscsak kényelmesebb volt, mint szórakozóhelyen leszólítani valakit, csak egy pár e-mail, kedveskedés és kész is. Amit te írtál a második verzióban. Tehát a naivitásom vegyül a szkepticizmusommal, ez a helyzet.

Ha kufircolni akarok, akkor szeretem, ha élőben megvizsgálni az embereket, mert igenis van a kémia vagy ki tudja mi a szösz, ami miatt hirtelen az ember megkíván valakit. Ha azt akarnám, hogy megszexeljenek, mert annyira bejönne, akkor másmilyen bemutatkozót írtam volna és akkor nem itthon ücsörögnék a bezárt online profilommal.

Q-in-Law 2012.08.30. 22:35:05

@Lea Lenzen: kémia nem létezik. (Egyébként is csak a fizika egyik fejezete.) Amikor a kémiára hivatkoznak ott mindig a külsőről van szó.

Q-in-Law 2012.09.23. 16:41:36

Na, sikerült már feladnod féltve őrzött szingliségedet?

Lea Lenzen · http://wannabewife.blog.hu/ 2012.09.23. 17:17:18

@Q-in-Law: nem őrzöm én féltve, pláne azt, ami nincs is. Nem vagyok én szingli, nincs meg ahhoz az életforma, ami a szingliséggel jár ;)
De nem, nem lett azóta sem senkim, dehát amennyi energiát ebbe fektettem, nem is csoda. Dehát nem hajt a tatár ;)

Q-in-Law 2012.09.30. 20:34:53

@Lea Lenzen: A "nincs meg ahhoz az életforma, ami a szingliséggel jár" azt jelenit, hogy nem veszel 26 cipőt egy héten?

Nem hinném, hogy a lányoknak nagy energiát kéne befekteteni abba, hogy legyen valakijük :)

lonelylife 2012.10.14. 16:30:31

Egy blogot szeretnék ajánlani, amiben saját tapasztalataimat foglaltam össze, talán valamelyest kapcsolódik ennek a blognak a témájához: lonelylife.blog.hu

Visszajelzéseket szívesen fogadok!
süti beállítások módosítása