ALERT! depresszív bejegyzés következik!
Nem igazán szoktam öregnek érezni magamat, de ma sikerült mégis elérni nálam ezt az érzést. Hülye fészbuk ofkorsz, az egész a hülye fészbuk hibája :P Egyik ismerősöm fotót tett fel a leánybúcsújáról (eleve nem tudom feldolgozni, mi szükség leánybúcsúra, erőltetett játékokra és társaira, de ez az én bajom bár múltkor hallottam két sztorit is jó leánybúcsúról, úgyhogy talán csökkent némileg az ellenérzésem) és akkor szépen utánaszámoltam, hogy hány éves is a lány, merthogy nekem igencsak szemtelenül fiatalnak tűnik. Nos, a lány tíz és fél évvel fiatalabb nálam és férjhez megy. Nem mintha én most hirtelen férjhez akarnék menni, csak az ilyen eseménysorozatok (merthogy nem ő az egyedüli, csak éppen a legfrissebb) kezdik el belém szuggerálni, hogy öreg vagyok, csak nem vettem észre. És hirtelen bevillan, hogy biztos én vagyok az az öreglány, aki hatvan évesen is neonrózsaszín biciklisgatyában*, hatalmas nyakláncokkal és vadul sminkelve járkál és azt hiszi, hogy menő.
Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy öreg vagyok. Még csak harminc sem vagyok. Még éppen töltöm a zsenge húszas éveimet és boldogan élem világomat. Nem vagyok öreg. Csak rossz környezetbe kerültem.
Lehangoló.
A másik pedig, hogy a napokban már többször megnyitottam a kis word-ömet, hogy kitalálok egy bemutatkozást és tényleg ráveszem magam arra, hogy regisztráljak egy társkeresőbe. Már egészen úgy éreztem, hogy ez nekem akkor tényleg jó lesz. És erre ma belefutottam ebbe a bejegyzésbe, ami több, mint lehangoló. Nem is maga a bejegyzés az elszomorító, hanem inkább a kommentek és az, hogy mennyire nyomja mindenki, hogy túl igényes vagy, adj lejjebb az igényekből. Egy csomó olyanra mondták, hogy adjon le az igényekből, ami szerintem nem az, amiből le lehetne (vagy inkább kellene) adni. Igenis, legyen okos. Nem kell, hogy Sheldon Cooper legyen, de legyen nálam okosabb (mázli, hogy ez nem nagy kihívás :D). Nem tudok tisztelni egy buta pasast. Been there, done that, próbáltam, nem működött, minek belevágni mégegyszer. Igenis ne nekem kelljen eltartani, ne legyen milliomos, de azon a szinten azért legyen ahol én (ami sajnos szintén nem egy nagy kihívás). És tényleg legyen magas, legalábbis legyen magasabb pár centivel, mint én (mondjuk 180-nal már elvagyok). Engem zavar, frusztrál, ha alacsonyabb a pasi és próbálok kompenzálni és nem akarok azért görbe hátú gerincsérves lenni életem végéig, mert nem merem kihúzni magamat. És igenis legyen sportos, de legalábbis elméletben legyen az. Nekem fontos a mozgás és volt olyan kapcsolatom, ahol a másik ezt nem tolerálta, nem értette, hogy miért kell mozogni és nincs kedvem még egyszer bűntudatot érezni amiatt, hogy mozgok. Tudom, hülyehisztispicsa vagyok.
Szóval a kommentek után rájöttem, hogy inkább nem is akarok bemutatkozást írni, mert ilyen gondolatok olvasása után úgysem mernék regisztrálni sehova sem, mert tuti kiderülne, hogy hihetetlenül válogatós vagyok. Ami szerintem nem, de a kommentek tényleg ezt sugallják és beszélik belém. Mert mostanában tényleg nem találkoztam semmilyen hímnemű egyeddel, így könnyű nemtalálni egy olyat, akibe beleszeretnék. De a kommentek alapján ha előttem lenne egy hadseregnyi pasas, akkor sem találnék egyet sem :P Mert én is csak egy túl igényes hülyehisztisliba vagyok.
És mivel könnyen befolyásolható vagyok, ma hiszek a kommenteknek. Úgyhogy mégsem fogalmazom meg a bemutatkozásom. Majd egy hét múlva, amikorra elfelejtem ezt a hülye bejegyzést.
"Mert a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba"
*note: sosem vennék fel rózsaszín nadrágot, nemhogy testhez simulót
Utolsó kommentek